Bory Jenő szobrászi életművében a portré kiemelkedő helyet foglal el. A művész számára a portré nem pusztán az arcvonások rögzítését jelentette, hanem az ábrázolt személy szellemi karakterének, társadalmi szerepének és emberi lényegének megragadását.
Portrészobrászatában egyaránt megtalálhatók történelmi személyiségek, tudósok, művészek, családtagok és önarcképek, amelyek együtt átfogó képet adnak alkotói szemléletéről.
A két világháború közötti időszakban a portré a nemzeti emlékezet formálásának egyik fontos eszközévé vált. Bory Jenő több olyan megbízást is kapott, amelyek a „Nemzeti Pantheon” gondolatához kapcsolódtak. A szegedi Dóm téri Nemzeti Emlékcsarnok számára készített reformkori tudósportréi, Horváth Mihály, Szalay László és Toldy Ferenc mellszobrai, nem annyira az egyéni karakterjegyekre, mint inkább a tudós ember eszményített képére helyezték a hangsúlyt. Az arcvonások nyugalmat, méltóságot és szellemi fegyelmet sugároznak, az alakok szinte időtlen példaképekként jelennek meg. Hasonló felfogás érvényesül történelmi személyiségeket ábrázoló műveinél is. Petőfi Sándor és Kossuth Lajos portréi nem a hiteles külső rekonstrukció igényével készültek, hanem a nemzeti emlékezetben élő hősök megszemélyesítéseiként. Bory számára az eszményített jellem és a történelmi szerep megjelenítése fontosabb volt, mint a részletező realizmus. A portré így a személyes arcképből emlékművé magasodik.
Külön csoportot alkotnak művészportréi, amelyek a Bory-várban kialakított saját „művészpanteon” részeként kaptak helyet. A vár művészgalériáján festők, szobrászok, építészek és művészek arcképei sorakoznak. A Munkácsyról, Benczúr Gyuláról, Karlovszky Bertalanról, Barabás Gizelláról vagy Nádler Róbertről készített portrék tanúsága szerint Bory a művészek esetében oldottabban és szabadabban fogalmazott. Ezeken az alkotásokon gyakrabban jelennek meg a hivatásra utaló attribútumok, az élénkebb karakterjegyek és a személyiséget hangsúlyozó formai megoldások.
Portrészobrászatának további sajátossága a sokféle stílus és anyag alkalmazása. Szívesen dolgozott márvánnyal, bronzzal, pirobazalttal, kerámiával és betonnal. Művein egyaránt érzékelhető a századforduló szecessziójának hatása, a klasszicizáló formakultúra és az akadémikus portrészobrászat hagyománya. Virtuóz formaérzéke lehetővé tette számára, hogy történelmi hősöket, tudósokat, művészeket vagy szeretteit mindig az adott személyiséghez illő karakterrel formálja meg.
Bory Jenő portrészobrászata így egyszerre szolgálta a nemzeti emlékezetet, a művészeti hagyományok ápolását és a személyes érzelmek kifejezését. Műveiben a portré nem csupán ábrázolás, hanem az emberi személyiség, az emlékezés és az alkotói tisztelet plasztikai megfogalmazása.
