A Magyar sors című szobor Bory Jenő egyik történelmi allegóriája, amely a 20. század eleji magyar történelem sorsfordító eseményeire reflektál. A kompozíció középpontjában egy térdelő nőalak áll, aki lehunyt szemmel az ég felé emeli arcát, miközben karjait szélesre tárja.
A nőalak a történelmi Magyarország megszemélyesítője. A szobor értelmezésének kulcsa, hogy a figura nem bilincsben van: éppen most szakította szét a kezét összefogó láncokat, ezzel a Habsburg Birodalomtól és az osztrák uralomtól való megszabadulást jelképezve. A felszabadulás pillanata azonban nem hozza el a remélt beteljesülést. Ölében a kígyók tekergőznek, amelyek Bory értelmezésében a történelmi Magyarország nemzetiségeit szimbolizálják. A széthulló láncok és a kígyók együtt arra a történelmi paradoxonra utalnak, hogy a Monarchiától való elszakadást hamarosan az ország feldarabolódása követte. A mű így egyszerre fejezi ki a szabadság reményét és a nemzeti tragédia fájdalmát.
A mintegy 150 cm magas gipszszobor allegorikus formában jeleníti meg azt a történelmi helyzetet, amely Trianon következménye volt. A nőalak ég felé forduló arca és kitárt karjai nem a megtörtséget, hanem a sorssal való szembenézést, a segítségért való fohászt és a megújulásba vetett hitet sugallják. A mű keletkezésének körülményei ugyanakkor nem teljesen ismertek: jelenleg nem áll rendelkezésre hiteles forrás arra vonatkozóan, hogy pontosan mikor, milyen alkalomra vagy milyen eredeti helyszínre készült a szobor. Annyi bizonyos, hogy hosszú időn át a Bory-vár Akt termében volt elhelyezve. A rendszerváltást követően került át a vár látogatók számára is hozzáférhető részébe, a Százoszlopos udvar árkádjai alá, ahol ma is látható. A Magyar sors nemcsak Bory Jenő szobrászi életművének jelentős darabja, hanem a magyar történelmi emlékezet egyik különleges allegorikus alkotása is, amely a szabadság, a veszteség és a nemzeti megmaradás gondolatát egyszerre fogalmazza meg.