A képtár bejáratától balra kialakított szoborfülkében Bory Jenő feleségének, Komócsin Ilonának (Borynénak) portréja fogadja a látogatót.
A 25 cm magas kerámiaszobor fölött arany és kék mozaikból kirakott háttér ragyog, alatta pedig Bory Jenő egyik legszemélyesebb vallomása olvasható. A portré és a vers egymást kiegészítve teremt egységet: nem csupán Komócsin Ilona emlékét őrzik, hanem azt a mély érzelmi és alkotói szövetséget is megidézik, amelyből a Bory-vár eszméje és szellemisége megszületett. A vers sorai egy életre szóló szerelemről tanúskodnak:
„Hogy lehet valakit ennyire szeretni,
hogy lehet valakit angyalnak nevezni,
hogy lehet,hogy angyal a földre leszálljon
és mint földi asszony engemet szolgáljon.
A földre leszálltál és angyal maradtál,
a földi életemből égit varázsoltál.
Ha egyszer visszaszállsz vígy magaddal engem,
az angyalok közé protezsálj be szentem."
A költeményben Bory Jenő feleségét angyalként idézi meg, aki jelenlétével nemcsak boldogságot, hanem magasabb rendű értelmet és szépséget adott életének. A sorok egyszerre bensőségesek és játékosak, ugyanakkor mély hitről és összetartozásról is tanúskodnak. A Bory-vár egészét a hitvesi szeretet emlékműveként is értelmezik, és ebben a szoborfülkében ez a gondolat különösen kézzelfoghatóvá válik. A portré nyugodt egyszerűsége, a mozaikfülke szinte szakrális hangulata és a vers személyes hangvétele együtt olyan emlékhelyet hoz létre, amely túlmutat a hagyományos portréábrázoláson.
A szobor előtt mindig friss virág látható. Komócsin Ilona rajongott a virágokért, így a friss virágok azt sugallják, hogy a portré nem pusztán egy múltbeli alak emléke, hanem a Bory-vár máig élő történetének része. Ez a szerény méretű kerámiaportré ezért nem elsősorban művészi reprezentációként jelentős, hanem azért, mert a vár egyik legemberibb üzenetét hordozza: azt a szeretetet, amelyből Bory Jenő alkotói világa és maga a Bory-vár is megszületett.