A történelmi árkádsor egyik alakja Tinódi Lantos Sebestyén, a 16. századi magyar irodalom és történetírás különleges személyisége. Bory Jenő nem hadvezérként vagy uralkodóként, hanem a magyar múlt énekmondójaként állította a panteon szereplői közé.
Tinódi a török hódoltság korában járta az országot, felkereste a végvárakat, a hadvezéreket és a csaták helyszíneit. Tapasztalataiból és gyűjtéseiből históriás énekeket szerzett, amelyekben megörökítette korának legfontosabb eseményeit. Művei nemcsak irodalmi alkotások, hanem a korszak értékes történeti forrásai is.
Bory Jenő szobrán Tinódi kezében lanttal jelenik meg. Az alak enyhén előrehajol, mintha éppen előadná énekét vagy történetét hallgatóságának. A hangszer nem pusztán attribútum, hanem arra a szerepre utal, amelyet a költő és krónikás a történelmi emlékezet megőrzésében betöltött. A kompozíció egyszerűsége jól illik Tinódi személyéhez: nem a hatalom vagy a katonai dicsőség képviselőjeként jelenik meg, hanem a múlt eseményeinek hiteles megörökítőjeként.
Tinódi 1554-ben I. Ferdinánd királytól nemesi címet kapott történetírói munkásságának elismeréseként. Legismertebb művei a török elleni harcokról, várvédelmekről és hadjáratokról szólnak. Énekei révén a 16. századi Magyarország eseményei széles körben ismertté váltak, és jelentős szerepet játszottak a történelmi emlékezet formálásában.
A történelmi árkádsorban Tinódi azt a gondolatot képviseli, hogy a nemzeti múlt megőrzése nemcsak az uralkodók és hadvezérek érdeme. A krónikások, költők és énekmondók munkája révén maradtak fenn azok a történetek, amelyekből a későbbi nemzedékek megismerhették Magyarország múltját.