A történelmi árkádsor egyik összetett kompozíciója Fráter Györgyöt, Izabella királynét és a gyermek János Zsigmondot ábrázolja. A szoborcsoport a magyar történelemnek azt az időszakát idézi fel, amely a mohácsi vereséget követően az ország három részre szakadásához vezetett.
A központi alak János Zsigmond, Szapolyai János király és Izabella királyné fia. Születése 1540-ben különös jelentőséget kapott, hiszen alig néhány nappal később meghalt apja, így a csecsemő trónörökösként került a történelem színpadára. A gyermek nevében anyja és gyámjai gyakorolták a hatalmat, miközben az ország jövőjéről a Habsburgok és az Oszmán Birodalom között zajló politikai küzdelmek is döntöttek.
A szoborcsoport egyik oldalán áll Izabella királyné, a lengyel királyi családból származó uralkodófeleség. Férje halála után fia örökségének megőrzéséért küzdött, és fontos szerepet játszott a keleti országrész politikai életében. Alakja a dinasztikus folytonosságot és az anyai oltalmat jelképezi.
A másik oldalon látható Fráter György, polgári nevén Martinuzzi György, aki szerzetesként, államférfiként és diplomataként egyaránt meghatározó személyisége volt a korszaknak. Hosszú éveken keresztül igyekezett egyensúlyt teremteni a Habsburg és az oszmán érdekek között, miközben a magyar államiság fennmaradását próbálta biztosítani. Politikája gyakran kényszerű kompromisszumokra épült, de célja az ország egységének helyreállítása volt.
Bory Jenő a három alakot szoros egységben komponálta meg. A gyermek János Zsigmond a két felnőtt között kapott helyet, ami jól érzékelteti, hogy sorsa és uralkodói jogai köré szerveződtek a korszak politikai eseményei. A szoborcsoport nem egyetlen történelmi pillanatot örökít meg, hanem egy egész korszakot jelenít meg, amikor az ország jövője egy gyermek örökös, egy királyné és egy kivételes képességű államférfi kezében összpontosult. A kompozíció egyben átvezet a középkori magyar királyság történetétől az Erdélyi Fejedelemség kialakulásának korszakához, amelyben János Zsigmond később meghatározó szerepet játszott.