A Szent Adalbert-szobor eredetileg Bory Jenő Püspökkút című alkotásának részeként készült 1928-ban. A monumentális díszkutat 1928. június 24-én avatták fel Székesfehérváron, a mai Országalma helyén. A városrendezések során a kút több alkalommal helyet változtatott: 1937-ben a vasútállomás előtti térre került, majd a második világháborút követően a püspökszobrokat eltávolították róla. A városalapítás ezredik évfordulójának alkalmából, 1972-ben állították helyre eredeti formájában, mai helyén, a Piac téren, a buszpályaudvar közelében.
A kút négy püspökszobra közül az egyik Szent Adalbert, aki a kompozíció déli oldalán kapott helyet. Az ülő alak püspöki ornátusban jelenik meg. Jobb kezét áldásra emeli, bal kezében könyvet tart, amely tanító és térítő tevékenységére utal. Nyugodt tartása, zárt kompozíciója és tekintélyt sugárzó megjelenése jól illeszkedik Bory Jenő historizáló szobrászi stílusához.
A Püspökkút ikonográfiai programjában Szent Adalbert a térítő anyaszentegyházat jelképezi. Ez a szerep szorosan kapcsolódik történelmi jelentőségéhez. A cseh származású püspök (956–997) Közép-Európa egyik legfontosabb misszionáriusa volt, aki a csehek, lengyelek, poroszok és magyarok között egyaránt végzett térítő munkát. Magyarországi működése során megkeresztelte Géza fejedelmet és fiát, Vajkot, a későbbi Szent István királyt. A hagyomány szerint István király őt választotta az esztergomi érsekség védőszentjévé.
Bory Jenő nem a vértanúhalált szenvedett misszionáriust, hanem a tanító és lelki vezető alakját hangsúlyozta. A mélyen ülő redőzet, a hosszú szakáll és a püspöki süveg ünnepélyességet kölcsönöz a szobornak, miközben az áldásra emelt kéz az egyház missziós küldetését és a kereszténység terjesztésének eszméjét jeleníti meg.
A Püspökkút szoboralakjai egyszerre szolgálják a város történelmi emlékezetét és a keresztény szimbolikát. Szent Adalbert alakja ebben az együttesben nem csupán egy történelmi személy portréja, hanem a magyar kereszténység kezdeteire és az államalapítás korára utaló jelképes figura is.