Bory Jenő szobrászatának egyik jelentős csoportját a nőalakokat ábrázoló művek alkotják. Ezek az alkotások egyszerre kapcsolódnak a klasszikus szobrászati hagyományhoz és a 20. század eleji modern irányzatokhoz.
A női test megformálásában jól érzékelhető az antik művészet hatása. A kiegyensúlyozott arányok, a letisztult formák és a felületek nyugalma olyan hatást keltenek, mintha a szobrok a görög-római ideális szépségeszményt folytatnák. Ugyanakkor Bory nem pusztán követi a klasszikus mintákat, hanem azokból kiindulva saját, kifejezetten érzelmi hangoltságú formanyelvet alakít ki.
A figurák beállítása gyakran tudatosan komponált, kissé színpadias. Finoman megemelt karok, elforduló törzs, íves testtartás jellemzi őket. Ezek a megoldások a szecesszió formavilágára utalnak, ahol a hangsúly a dekoratív sziluetten és az összhatás harmóniáján van. A nőalakok nem természetes, hétköznapi helyzetekben jelennek meg, hanem mintegy kiemelve a valóságból, egy eszményített, elvont térben. Ez az elvonatkoztatás teszi lehetővé, hogy a szobrok ne konkrét személyeket, hanem általános emberi tartalmakat jelenítsenek meg. Az aktok így válnak alkalmassá a vágyakozás, az ifjúság, a fájdalom, és más absztrakt fogalmak megjelenítésére. Bory nőalakjai ennek megfelelően nem portrék, hanem eszmék hordozói.
Bory nőalakjai tehát több szinten értelmezhetők:
- klasszikus hagyomány: arányosság, nyugalom, ideális testformák
- szecessziós formaalakítás: dekoratív vonalvezetés, harmonikus sziluett
- szimbolista tartalom: elvont fogalmak, érzelmi állapotok megjelenítése
A nőalak ebben a rendszerben nem csupán modell vagy téma, hanem közvetítő: a látható forma mögött rejlő gondolat és érzés hordozója. Bory szobrain a női test így válik az elvont jelentések egyik legfőbb kifejezőeszközévé.
