A történelmi árkádsor Árpád-házi uralkodókat bemutató sorát III. Endre zárja, akit a történetírás hagyományosan az Árpád-ház utolsó magyar királyaként tart számon. Uralkodása 1290-ben, Kun László halála után kezdődött, amikor az országot már erősen megosztották a főúri hatalmi törekvések és a trónutódlás körüli bizonytalanságok.
III. Endre édesapja István herceg volt, aki II. András király leszármazottja volt, anyja pedig a velencei Tomasina Morosini. Emiatt Endrét kortársai gyakran „Velenceinek” nevezték. Magyarországra csak Kun László halála után érkezett, és uralkodásának jelentős részét a királyi hatalom helyreállítására tett kísérletek töltötték ki. Az ország számos területén ekkorra már nagyhatalmú tartományurak gyakorolták a tényleges hatalmat, akik csak korlátozottan ismerték el a király tekintélyét.
Bory Jenő szobrán III. Endre magányos alakja méltóságteljes nyugalommal jelenik meg. Kezét mellkasához emeli, tekintete oldalra fordul, mintha egy korszak lezárulását szemlélné. A visszafogott kompozíció jól illeszkedik történelmi szerepéhez: uralkodása egy dinasztia utolsó fejezetét jelentette.
III. Endre 1301-ben bekövetkezett halálával az Árpád-ház férfiága kihalt. Ezzel lezárult a magyar történelem egyik meghatározó korszaka, amely közel három és fél évszázadon át formálta az ország sorsát. Nem véletlen, hogy Bory Jenő az árkádsor Árpád-házi uralkodóit bemutató részének végpontjaként ábrázolta alakját: személyében egy uralkodóház és egy történelmi korszak emléke összpontosul.