Első műve a „Bandika”, az almát szorongató kisfiú volt, mellyel a Képzőművészeti Társulat 1906-os kiállításán mutatkozott be.
Bory Jenő önkéntes katonaként Bécsben szolgált egy évet, majd felajánlották neki a székesfehérvári mérnöki hivatal vezetését, de ő inkább beiratkozott a Mintarajziskolába. Ekkor még Magyarországon nem volt szobrászképzés, de Boryval együtt már ketten voltak a jelentkezők, így elindulhatott a képzés. A rajzot Lorántffy Antal tanította, de Bory szívesebben járt Székely Bertalan óráira. Amíg a többiek rajzban, ő agyagban, plasztikusan oldotta meg a feladatokat. Ezekből a kisplasztikákból néhány alkotás később megszületett nagyban is.
Az idős mester Stróbl Alajos azt a feladatot adta növendékeinek, hogy egy karonülő korú gyermeket, mint élő modellt kellene mintázniuk. A gyermek rendkívül nyugtalan volt, sírt-rítt, rúgkapált, ezért a feladat megoldásától el kellett tekinteni. Bory megkérte idős mesterét, hogy másnapra hadd hívja vissza a kisfiút. És láss csodát: másnap egy almát a kezébe nyomva, a gyermek már nyugodtan viselkedett, és így ez a szobor el tudott készülni. E művet Bory Jenő első alkotásaként tartjuk számon.
E műve és a többi gyermekábrázolása is nagyfokú lelki érzékenységről vallanak. A gyermeki lét érzékeltetése nem könnyű feladat, könnyen eshet a szobrász az érzelgősség csapdájába. Bory könnyűszerrel oldotta meg a feladatot, összefogott, elnagyolt formákkal dolgozott, igyekezett elhagyni minden felesleges részletet, a karakter legjellegzetesebb vonásaira koncentrált.