Bory Jenő életművében a gyermekábrázolások különleges helyet foglalnak el. A művészetében megjelenő gyermekalakok nem idealizált jelképek vagy allegorikus figurák, hanem a mindennapi életből ellesett, természetes és szeretettel megfigyelt szereplők. A Horgoló lányka is ebbe a körbe tartozik: a gyermekvilág csendes, bensőséges pillanatát örökíti meg.
Bory Jenő visszaemlékezése szerint a szobrot 1908-ban mintázta meg, majd 1909-ben a Műcsarnok kiállításán mutatta be. A kompozíció egy horgolásába mélyedő kislányt ábrázol, aki teljes figyelmével munkájára összpontosít. A lehajtott fej, a finoman megformált kéztartás és az alak zárt kompozíciója a nyugodt elmélyülés hangulatát teremti meg. A mű különleges értéke éppen ebben a természetességben rejlik. Nem rendkívüli eseményt vagy hősi történetet jelenít meg, hanem a gyermekkor egyik egyszerű és meghitt pillanatát.
A szobor stílusát a századforduló kisplasztikájának érzékeny realizmusa jellemzi. A ruharedők visszafogott mintázása, a karcsú gyermekalak arányai és a mozdulat hitelessége arról tanúskodnak, hogy Bory már pályája korai szakaszában nagy figyelmet fordított a karakter és a mozgás megfigyelésére. A gyermek alakja egyszerre sugall törékenységet és önállóságot, miközben a tevékenységre koncentráló figura a kor polgári nevelésének világát is felidézi.
A Horgoló lányka több anyagban is ismert; bronz-, terrakotta- és gipszváltozatai egyaránt fennmaradtak. Ez arra utal, hogy a mű a művész által is kedvelt alkotások közé tartozott. A Bory-vár egyik falfülkéjében elhelyezett példány ma is jól érzékelteti Bory Jenő gyermekábrázolásainak egyik legfontosabb sajátosságát: a gyermekkor iránti szeretetteljes figyelmet, amely a művész családcentrikus szemléletéből és a mindennapi élet szépsége iránti érzékenységéből táplálkozott.